Ki vagyok?
A NES Kézműves Csempe Manufaktúra alapítójaként fazekas végzettséggel, 25 éves szakmai gyakorlattal a birtokomban indítottam útjára vállalkozásomat. Kézműves csempéimet egy teljes felszereltségű, saját tulajdonban álló önálló fazekas műhelyben készítem.
Mérföldkő volt az életemben 2o18 őszén a Hungexpon megrendezésre kerülő Otthon Design Ősz 2o18. kiállításon önálló standdal való szereplésem, ahol igen nagy sikert arattak csempéim.
Perity-Lőrinc Ágnes

Lőrinc Ágnes
Fazekas művész, alapító
Lassan 25 éve foglalkozom népi kerámiával végzett fazekasként. Pályám elején iparművészek mellett tanultam, 22 éve pedig saját műhelyemben alkotok.
Munkásságom kezdő éveiben szakmai fejlődésemet, mintagyűjtő és tervező munkáimat kiváló szakemberek – többek között P. Szalay Emőke, dr. Bánszky Pál és Katona Imre etnográfusok – sokban segítették. Eddigi munkáim többségét a népi kerámia egyedi és páratlan alkotásai tették ki, úgymint kancsók – céhkancsók, boroskancsók, miskakancsók – és nagyméretű tálak.
Egy időben a korongozott figurális kerámiák felé is nyitottam, kellemes kitérő volt ez az életemben a munkám folyamán. Szakmámban igazi kihívásként éltem meg, hogy mindent kézi korongozással tudjak előállítani. Eddigi legnagyobb munkám egy hatalmas életfa megalkotása volt, amely egy budapesti közintézmény jubileumi évfordulójára készült, s melyet 2013. novemberében ünnepélyes keretek között avattak fel.
Ekkoriban fordult szép lassan figyelmem a mázas lapok, konyhai csempék, domborműves falikerámiák, csempeképek készítése felé, s azóta kizárólag csempe készitéssel foglalkozom. Élvezettel figyelem, gyűjtöm, rajzolom a kifejező erejű, gondolatisággal rendelkező hímzésmotívumokat, népi szimbolikákat, legyen az bárhol, bármin.
Töretlen bennem a vágy a tökéletes tárgy elkészítésére. Ismert és ismeretlen nagy mesterek nyomdokain haladva a legmagasabb szint elérése minőségben, méretben és virtuozitásban. Ez inspirál, és amíg ezt érzem, addig a munkám számomra nem munka, hanem alkotás, játék és egyben rendkívüli öröm.
Emiatt az öröm miatt is vezetem a csempekészítésől a blogomat, hogy megmutathassam munkám szépségét, örömeit, nehézségét, valamint talán meg tudom mutatni, hogy igenis van helye és módja a gyönyörűséges magyar motímumkincsünknek a mai kor emberének lakásaiban.
Mindig keresem az újat, az újszerüt a munkámban és szeretném ezt megosztani Veled is kedves látogatóm.
